Tapasztalatok

 

A Nim játékprogramot 3 iskolában, kb. 150 5-8 osztályos gyerekekkel sikerült kipróbálni úgy, hogy volt ahol jelen voltam, volt, ahol nem. Igen jók voltak a tapasztalatok és visszajelzések. Arra számítottam, hogy leginkább korosztálybeli különbségek lesznek majd, de nem így történt. Az 5. osztályos gyerekeknek kellett legtöbbet magyarázni a játékszabályt és programkezelést, de ettől eltekintve semmiben nem különböztek a többiektől. Éppen ezért a tapasztalatokat nem bontom le korosztályokra, mert teljesen általánosan jellemzőek. Sajnos nem sikerült egy osztályba többször is bemennem, pedig nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mennyire jutnak tovább a második órán. Éppen ezért a tapasztalatok 1*45 percre vonatkoznak.

A játék lényegét elég hamar megértették a gyerekek. Elsődleges szempont az volt, hogy a tanulójátékot próbálják ki, hiszen leginkább arra voltam kíváncsi, hogy mennyire sikerült egymásra építeni a különböző szinteket, mennyire tudnak a gyerekek előrehaladni. Ebből a szempontból azt hiszem eredményesnek mondható a program, hiszen az általános képességűnek mondott gyerekeknek általában 3-4-ik szintig sikerült eljutni. Hamar észrevették, hogy a gép „utánozza őket” és keresték azokat a helyzeteket, amelyekben ők utánozhatnának. Véleményem szerint, ha még egy órát bemehettem volna az osztályokba, akkor ezek a gyerekek a 6. szintig biztosan eljutottak volna, hiszen az 1-5 szinteken a szimmetria vizsgálatot kellett alkalmazni, az pedig kitűnően ment már, csak a különböző állások hasonlóságát, ill. különbségét kellett mindig újból észrevenni.

Egy hatodikos és egy nyolcadikos tanuló eljutott a 6. szintig. A hatodikos fiúnál én is jelen voltam, így követni tudtam a játékát. Érdekes volt megfigyelni, hogy az 1,2,3 és 3,2,1 állások hasonlóságát észrevette, de ha ugyanez az állás más elrendezésben volt, akkor már összezavarodott. Szerintem ennek az oka az lehet, hogy inkább a gyufák elrendezésére figyelt, mint az egyes kupacokban levő elemszámra, hiszen mindkét állásban „háromszög alakban” helyezkedtek el a gyufák, míg a többi helyzetben „össze-vissza”. A tanuló nagyon kitartó volt, és ha a kicsöngetés nem zavarja meg, akkor biztosan tovább jutott volna a következő szintre. Egy hetedikes diák a 8. szintig jutott el, sajnos itt nem voltam jelen, ezért nem tudtam a fejlődés, gondolkodás menetét követni.

Általános megfigyelés volt, hogy aki az óra elején elutasította a programot, és nem volt hajlandó se gondolkodni, se semmilyen szinten együttműködni, az nem jutott tovább az 1. szintnél, pedig gyengébb képességű gyerekek is túljutottak ezen a szinten. A későbbiekben a „tiltakozó” gyerekeket párosával ültettem, így valamivel több volt a játékkedv, hogy egymás ellen játszhattak.

Megfigyeltem azt is, hogy a gyerekek nem hajlandók elolvasni az információkat. Annyira nem, hogy sok helyen a menüpontokra is külön fel kellett hívni a figyelmet, Többször is rákérdeztek olyanokra, ami ki van írva játék közben (pl. kilépés: ESC). Éppen ezért megpróbáltam folyamatosan felhívni a figyelmet a különböző lehetőségekre, hogy a szinteken való továbbjutást a program nem ismerete ne befolyásolja.

Sajnos a segítséget nem igazán használták a gyerekek, pedig erre igyekeztem felhívni a figyelmet, hiszen arra is kíváncsi voltam, hogy mennyire segítség a segítség. Ennek úgy láttam több oka is volt. Egyrészt csak a segítség nélküli játék esetén gyullad ki a nyerést jelző lámpa. Hiába mondtam el többször is, hogy az újrakezdéssel és ugyanannak a játéknak a segítség nélküli végigjátszásával megoldódik ez a probléma. A másik ok az volt, hogy aki bekérte a segítséget, szinte mérges lett, hogy ott is gondolkodnia kell, mert arra számított, hogy a gép a jó lépést fogja megadni, így nem is kért több segítséget, mondván: amúgy is gondolkodni kell. Szívesen vették viszont a verbális segítséget, amit megpróbáltam összehangolni a gép segítségével, vagyis ugyanolyan mondatokat, félmondatokat ejtettem el, amit a géppel is kiíratok. Azt is észrevettem, hogy azok a gyerekek többször és szívesebben használták a gép segítségét, akikhez odamentem és csak egy bólintással megerősítettem, hogy jól értelmezték a látottakat, és jó irányba haladnak tovább a gondolkodásban.

Akik már óra vége előtt jóval „elfáradtak” a géppel való játszásban, azokat párosával ültettem, és az egymás elleni játékot választottam nekik egyéni beállításokkal. Próbáljanak egyszerű állásokat bekérni, és próbálják meg már az elején megmondani, hogy ki fog nyerni egyik, ill. másik játékos kezdésekor. Ez általában tetszett a gyerekeknek.

 

Tanári vélemények

 

A tanárok általában jó véleménnyel voltak a programról, de kritikákat is kaptam. Az egyik az volt, hogy csak a tanulójátékban számolja a gép nyerések számát, pedig jó lenne a szabadjátékban is. Hiányolták még a szabadjátékban a segítség lehetőségét. Volt olyan kritika is, ami hatására időközben javítottam a programban, pl. hamar eltűnik a nyertes neve, vagy a kilépés lehetősége név bekéréskor. Arra is felhívták a figyelmet, hogy nem célszerű a körbefutó menü, mert néhány gyerek a le nyíl helyett a föl nyíl után Entert nyomva véletlenül kilépett a játékból, pedig az Újrakezdést szerette volna választani. Időközben ezt is megoldottam.

 

Diákok véleménye

 

A diákoknak tetszett a játék is, és a program is. Főbb kritikák a grafikára vonatkoztak. Voltak, akik a színeket nem tartották jónak (pl. fekete háttér), mások egy kis animációval dobnák fel a programot. Sokan az egér használhatóságát hiányolták. A legpozitívabb visszajelzés számomra az volt, amikor többen megkérdezték, hogy haza vihetik-e, ill. hol lehet kapni a programot.

 

Összegzés

 

Azt hiszem mondhatom, hogy a tapasztalatok és visszajelzések alapján a program elérte azt a pedagógiai célját, a gyerekek gondolkozzanak, tapasztaljanak, rájöjjenek összefüggésekre. A különböző beállításokkal variálhatják a játékokat, saját magukat kipróbálhatják, egymás ellen is játszhatnak.

Úgy gondolom, hogy a játékban való fejlődést akkor lehet igazán folyamatossá és mindenki számára biztosítottá tenni, ha a programot nemcsak önállóan használják a gyerekek, hanem folyamatosan instrukciókat kapnak, egy-egy segítő, gondolatébresztő mondattal továbblendítjük őket ott, ahol esetleg nagyon elakadnak. A gyengébb képességű tanulóknak kicsivel több „lökés” kell az elején, de az ő érdeklődésüket is felkelthetjük azzal, ha többet segítünk és rávezetjük őket a helyes lépésekhez.

A jobb képességű gyerekeknél érdemes kipróbálni az egymás elleni játékot. Egy kis fantáziával és a program szabadjáték lehetőségeinek kihasználásával érdekes, különleges feladatokat lehet adni ezeknek a gyerekeknek. Például akár versenyezni is lehet, hogy ki tudja jobban eltalálni a játék elején, hogy ki fog győzni, vagy az egyiknek folyamatosan olyan állásokat kell megadnia, amikor a másik kezdésével ő nyerhet, majd fordítva, stb.

Reményeim szerint sok tanárnak és gyereknek sikerül majd felkelteni az érdeklődését a játék és a program iránt, és nemcsak órán, hanem otthon is játszanak majd vele.